"Ez is alkotás, bár kissé irodai jellegű"-Beszélgetés Ókovács Szilveszterrel 

Kedves, barátságos mosollyal az arcán érkezik az interjúra a felújítás alatt álló Operaház káprázatos, bordó és arany színekben pompázó Székely Bertalan-termébe. Láthatóan sietve érkezett egy korábbi, kissé elhúzódott találkozóról. Egy lélegzetvételnyi szünet után azonban már teljes figyelmével a beszélgetésre összpontosít, őszinte és információkban gazdag válaszokat adva a feltett kérdésekre. Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával beszélgettünk többek között az Erkel Színház jövőjéről, családról, a Tabu zenekarról, és kedvenc sportjáról, a tollaslabdáról.

Milyen előadások várják az Erkel közönségét a következő, "Keresztény évadban"?

Szeptemberben a Billy Elliot utolsó sorozatával kezdjük az évadot, lesz Carmina Burana, a Hunyadi László pedig nyolc év után az OperaKaland sorozattal búcsúzik: szerte az országból érkeznek majd rá diákok. Novemberben visszatérnek a repertoár- előadásaink, egyebek mellett a híressé lett Porgy és Bess és a merész Aida-verzió. December természetesen az advent jegyében telik: lesz Diótörő, Bohémélet, és bemutatjuk Händel Messiásának színpadi, tehát szcenizált verzóját, Mozart hangszerelésében. Új Parsifal és új Don Carlos vár ránk, és II. János Pál egyik darabja is. Trianon 100. évfordulójáról is megemlékezünk június 4-én: az Eiffel Műhelyben egy Kodály-koncert veszi majd kezdetét az aláírás pillanatában, este az Erkelben pedig a Szörényi-féle István, a király immár operává formált előadásával ünnepeljük majd az összetartozást.

Mi vár az Erkel Színházra a felújított Operaház átadása után?

Jelenleg úgy számolunk, hogy a 2020/2021-es évad végén, azaz 2021 nyarán bezárnánk, ha végre végre ott is elkezdődhetne a korszerűsítés. A már felújított nézőtéri rész a tervek szerint megmarad, de a zenekari árok mellvédjétől a színpad felé el kell bontani az épületet, és a tér felé, a régi pártház irányába, L-alakban ki kell bővíteni, ezáltal méretét és gépezetét tekintve is az Operaházéval egyenértékű lehetne a színpad és a zenekari árok. Ezt egy-két év alatt meg lehetne csinálni, hisz ezúttal nem kötne minket a műemlék-jelleg, úgyhogy a tervek szerint 2023-ban át is adnánk.

Mondhatjuk, hogy a három bázisépület és a bennük látható előadások egységet alkotnak?

A vidék magyarságának mindig az Erkel volt és lesz is a bázisa, ahogy Budapest és az agglomeráció kisebb pénzű rajongóinak is, míg az Eiffel Műhelyház a legkényesebb ízlésű, a különlegességek iránt nyitottakat hivatott kiszolgálni. Az Operaház ma is az elit számára elérhető turistalátványosság, annak is építették, de nekünk gondoskodnunk kell majd a szerényebb anyagi lehetőségű magyar nézők bejuttatásáról is. Ebben a hármas leosztásban tehát nagyon fontos szerepe van az Erkelnek, Közép-Európa legnagyobb ültetett területű színházának. Szerencsés, hogy így alakult ki a budapesti struktúra: a "puccos" Operaház mellé nyílt egy Népopera, más néven Városi Színház, épp a nyolcadik kerületben, ahol már akkor is sok munkás lakott. Oda - akárcsak egykor - ma is bárki eljuthat, aki operát szeretne hallgatni, hiszen az ezer fős földszint feletti, 800 férőhelyes emeletre már egy mozijegy, sőt egy gyorséttermi szendvics áráért is lehet jegyet kapni. Azon vagyunk, hogy ezt a hozzáférést ne csorbítsuk, az élményt viszont ne korlátozza a színpad szűkössége, vagy a gépezet elavultsága. Így még szebb estéket tudnánk adni a nyolcadik kerületi színházba érkezőknek is.

Az újranyitás óta tart az együttműködés az Erkel Színház és Józsefváros Önkormányzata között, melynek köszönhetően a kerületi lakosok jelentős kedvezményekkel látogathatják az előadásokat.

Az akkori polgármester, Kocsis Máté is jelen volt az újranyitáson, és ez az együttműködés azóta is megmaradt. Sőt szeretnénk elérni, hogy a józsefvárosi lakosság az Eiffelbe is kaphasson majd kedvezményt, hiszen az új bázist gyakorlatilag csupán egy villamosmegálló választja el Józsefvárostól. Hálásak vagyunk, hogy a közbiztonság terén történtek lépések, erre Sára Botond polgármester úr is azonnal reagált. Az volt a kérésünk, hogy az előadás előtt és utáni fél órában legyen jelen egy járőrpáros a színház környékén, és ez megvalósult, sokat számít a tőlünk gyakran késő este hazabotorkáló nézőknek.

A Zeneakadémián operaénekesként és énekművészként diplomázott.

Az éneklés kiskoromtól kezdve része az életemnek. Gyermekként "templomi énekes" voltam, próbára tette a füleket a fiúszopránom ereje, és sokáig énekléssel is altattam el magam. Kicsit sajnálom is, hogy a felnőtt életem immár nem az énekléssel telik. De legalább a közelében maradtam, a bánatomat pedig cikkekbe és évadtervekbe fojtom. (nevet) Ez is egyfajta alkotás, bár kissé irodai jellegű. Nagyszerű érzés olyan tehetséges embereknek segíteni sikerhez jutni, akikben - mint egy panteista - a Jóisten képmását fedezhetem fel. Hiszen az ilyen különleges tehetség nem önmagától adódik, hanem kapja valahonnan az ember: ha meg az alapok nem olyan nagyszerűek, de a hihetetlen szorgalom kicsiszolja azt a "hangszert" is, akkor meg a szorgalom Istenét kell tisztelni!

Az Erkel Színházon kívül van egyéb Józsefvárosi kötődése is?

Bár veszprémi vagyok, öt évig a Népszínház utcában laktam, a Napház környékén. Nagyon szerettem, mert jó áron lehetett remek lakáshoz jutni arrafelé, és konkrétan semmit sem tapasztaltam az előítéletekből. Ennek már majdnem húsz éve, azóta látom, hogy csak feljebb jutott, csinosodott ez a környék is.

Ha már szóba került a vidék: a veszprémi középiskolás évei alatt a könnyűzene is fontos szerepet játszott az életében. Mesélne a Tabu zenekarról?

A Tabu olyan zenekar volt, amilyet kottaolvasó srácok alapítanak. Még a fúvószenekarból ismertük egymást. Rendesen megírtuk a dalokat, volt kottánk, az akkordsorok mellett a forma is szerepet játszott, próbáltunk tudatosak lenni, amennyire az ember a 18. életéve körül az lehet. A stílust pedig talán a funky fedi le leginkább, hisz bár a trombitás billentyűzött is, nekem meg a nyakamban lógott a basszusgitár, nem tudtuk nem használni a rezes hangszereinket. Nem tudom mi lett volna, ha nem veszprémiek vagyunk: hiába nyertünk fesztiválokat, jutottunk rádiófelvételhez, néhány műsorba, magazinb, a lemez nem jött össze: azt csak Budapesten lehetett volna készíteni, és hát a karrier is ott készül, mint tudjuk. A középiskola után aztán szétszéledtünk. De a nagyfiamat, aki 14 éves, már nyaggatom, hogy csináljon egy honlapot, ahova felkerülhetnek a megmaradt felvételek, képek és filmek, és ha valaki nagyon ráér, ott majd megnézheti, milyen volt a Tabu. (nevet)

Kovácsként született. Honnan az Ó- előtag?

Három se voltam, amikor a szüleim elváltak, apai nagyszüleim is hamar meghaltak, én pedig eltávolodtam az apai családtól. Édesanyám családjával éltem, akik mind Simonok voltak. Nincs testvérem sem, úgyhogy egyáltalán nem éreztem magaménak a Kovács nevet. Ráadásul az osztályomban három Kovács volt, és a művészi pályán sem ígért sok jót az oly gyakori Kovács név.

Az apaminta hiánya kihat a gyerekeivel való kapcsolatára is?

Szerencsére volt egy nagyszerű nagyapám és nagybátyám, így férfi példák azért voltak előttem, ha nem is apaiak. A gyerekeimmel való kapcsolatban viszont sok mindenre nekem kell rájönnöm, mert nincs a tarsolyomban kész minta. Ráadásul a színházi világhoz való tartozás - ahogy korábban a média is - elég rendszertelen életet eredményez. Tücskök vagyunk: akkor dolgozunk, amikor a többiek pihennek, amikor pedig dolgoznak, mi is dolgozunk azon, hogy később őket miként szórakoztassuk. Elég lehetetlen élethelyzet: reggeltől estig dolgozz, utána nézz előadást, éjfélre érj haza, mindenkinek simogasd meg a buksiját, reggel pedig térj vissza a dupla mókuskerékbe, mert kezdődik újra. Ehhez persze, apám hiányának nincs sok köze, de a kettő együtt rendesen felőrli az embert. Viszont annyira jó fejek ők négyen, a gyerekek, hogy ettől van kedvem élni, a feleségem meghódítása és a teljesítményét megközelíteni pedig egy életre elegendő cél.

Ezek után meg sem merem kérdezni, mennyi ideje jut kikapcsolódásra, feltöltődésre.

Nem sok. Könyv is csak akkor kerül a kezembe, ha a szakmához tartozik: mondjuk egy életrajz, vagy egy általunk kiadott könyv, amit lektorálok, esetleg éppen én írok valamit. És rengeteg hírt olvasok: a televíziózás, de inkább a gyermekkorom tette ezt velem... De például jó operát, balettet nézni még nekem is nagy élvezet, csak ritkán szenvedek. Konzervzenét már jó lenne minőségi módon hallgatni, kezdem kiiktatni teljesen a háttérzenét, megszerettem a csendet is. A filmek lebilincselnek, ha netán rossz az egész, a díszlettervező munkáját figyelem, vagy a színész egy-egy finom gesztusát... A sportok közül a tollaslabdát szeretem, mert ha az ember rendes pályán, hálóval játssza, az ügyesség mellett rafinéria és egy kis színészi tehetség is kell hozzá. Úgy tenni például, mintha nagyot ütnék, aztán mégsem, a másik viszont már ellépett hátra. Nemcsak a testet, de az agyat is megmozgató stratégiai játék. Nehogy azt higgye bárki, hogy ez nekem nagyon megy, dehogy. Agyban még mindig jobb vagyok.