Hommage - Tiszteletadás címmel nyílik kiállítás Keserü Ilona festőművész alkotásaiból október 11-én a Műcsarnokban. A tárlat a művész számára fontos mesterek, pályatársak, barátok, kortársak emléke előtt tiszteleg, miközben az életmű legfőbb motívumait is a látogatók elé tárja.
Aktuális
Hírek a kultúra világából
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál - Magyarországon elsőként - felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára - közölte a filmfesztivál pénteken az MTI-vel.
Az év novellái 2024 antológiából huszonöt szerző olvassa fel műveit az idei Prózamaratonon, amely péntek délelőtt kezdődött el a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Ideje van a fénynek címmel készít közös előadást a Baltazár Színház és az Artus Stúdió. A produkció, amely valós történet alapján készült, a másként látást mutatja be vak színész főszereplésével. A premiert az Artus Stúdióban tartják szombaton.
Szombattól immár négy játszóhelyen várja a közönséget a Vígszínház. Megnyitja kapuit a Víg Szalon, ahol az első időszakban a Szalon Nyitány című zenés irodalmi est előadásai mellett filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várják az érdeklődőket - tájékoztatta a teátrum az...
Ünnepi hangversennyel emlékeznek Bárdos Lajosra, a 20. századi magyar zenetörténet egyik meghatározó alakjára csütörtökön Szegeden – tájékoztatta a szervező Szeged Városi Kórusegyesület az MTI-t.
Nemzetközi turnéra indul a Maladype Színház
Észak-Macedóniát, Lengyelországot és Romániát érintő nemzetközi turnéra indul a Maladype Színház a Balázs Zoltán által színpadra állított Pénelopeia című előadásával - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.