A boldogság számomra a család és a karrier harmóniája - Beszélgetés Sümegi Eszter operaénekessel

2019.01.28

Fotó: Emmer László
Fotó: Emmer László

Huszonötéves pályafutása során az operairodalom legkiemelkedőbb karaktereit formálta meg, a világ legismertebb operaházaiban lépett színpadra, és a legnagyobb szakmai díjakkal jutalmazták munkásságát. A szeme mégis akkor csillogott a legjobban, amikor a kisunokájáról, Gabrielláról mesélt. Sümegi Eszter Kossuth-díjas művésznővel az Erkel Színházban február elsején megrendezésre kerülő jubileumi gálakoncertje kapcsán beszélgettünk egyebek mellett az éneklésről, a művészlétről, illetve arról, hogy mi is jelenti az igazi boldogságot.

Mi alapján választotta ki a gálakoncerten elhangzó műveket?

Teljesen szabadkezet kaptam a műsor szerkesztéséhez, így többnyire a kedvenceim közül szemezgettem. A két nagy "szerelmem", az Aida és a Tosca semmiképp nem maradhatott ki a repertoárból. Emellett Verdi művei közül még a Trubadúrt is belevettem a műsorba. Sokszor és nagy sikerrel énekeltem itthon és külföldön egyaránt. Elhangzanak majd dalok a Nabuccoból és a New Yorkban is nagy sikerrel előadott Sába királynőjéből is, illetve Ponchielli Gioconda című operájából, aminek február 22-én lesz a bemutatója az Erkel Színházban. Emellett felvételről elhangzik majd egy részlet Wagner Lohengrinjéből, illetve Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájából is.

Utóbbit szintén felvételről hallhatja a közönség?

Igen. Wagnert és Strausst játszani és énekelni túlságosan megerőltető lenne mindenkinek, a zenekarnak is, ezért jobbnak találtam, ha felvételről hangzanak el ezek a részletek. Azt nem szerettem volna, ha kimaradnak a gálából, mert a díjaim nagyrészt ezekhez a szerepeimhez köthetők, ezek előadásáért ismertek el leginkább.

Jól tudom, hogy ezek elénekléséhez külön adottság kell?

Fotó: Csillag Pál
Fotó: Csillag Pál

Így van. A Wagner-operák egyrészt különleges fizikai adottságot, tüdőkapacitást igényelnek, másrészt a hangszalagok megfelelő ellenállóképességére, terhelhetőségére, a hang állóképességére is szükség van hozzájuk.

Hogyan épít fel egy-egy szerepet?

Számomra a zene és a szöveg együtt léteznek, nem különíthetők el egymástól. Ezért egyszerre, egy folyamatként élem meg a zene és a szöveg tanulását. Zeneileg és színészi szempontból egy folyamat részeként kezdem el elképzelni, megérteni az általam alakított karaktert. Persze előfordul, hogy a rendező egészen más megvilágítást tart fontosnak, másképp látja a hősnőt, mint én. Most például a Gioconda címszerepének megformálásra készülök, aki számomra egy valódi hősnő. El tudja engedni a szerelmét, képes az önfeláldozásra. Ő maga nem lehet boldog, mégis képes óriási áldozatokat hozni mások boldogságáért.

Mennyit kell kitépnie a saját lelkéből egy-egy próbafolyamat során?

Nagyon sokat. Sokszor sírok, amikor éppen tanulok egy-egy szerepet, vagy részleteket hallgatok egy operából. Nagyon meg tud érinteni a fájdalom és a szépség egyaránt. Mi a színpadon talán nem pont ugyanazokat a fájdalmakat, érzéseket éljük meg, mint a szereplő, akit megformálunk, de akkor is valami nagyon hasonlót kell felidéznünk, átélnünk. A művészemberek ráadásul többnyire különösen érzékenyek a világ fájdalmaira, nehézségeire és szépségeire, jóságára is. Ez az érzelmi túlfűtöttség sokat segít abban, hogy a színpadon is meg tudjon születni a figura, és az érzéseket erőteljesen ki tudjuk fejezni, közvetíteni tudjuk a közönségnek.

Nemcsak aktív előadóművész, de a fiatal generációt tanítja is.

A tanítás is fontos része az életemnek, és nagyon szeretem a "növendékeimet". Többnyire nem kicsiket tanítok, inkább pályakezdő kolléganők jönnek hozzám tanácsokért. Tavaly például Keszei Borbálát készítettem fel Offenbach A rajnai sellők című operájának főszerepére. A váltótársa megbetegedett, és három egymást követő este ő énekelte végig a szerepet, ami fizikailag, hangilag és szellemileg egyaránt nagyon megterhelő. A végén a nyakamba ugorva köszönte meg a hasznos tanácsokat, és hogy ilyen jól felkészítettem. Nagyon jóleső érzés volt.

Gondolom, néha Önnek is szüksége van külső megerősítésre, tanácsra. Kihez fordul olyankor?

A külső fül, aki segít és tanácsokat ad nekem a drága énektanárnőm, mesterem, Ónodi Márta, akit a Zeneakadémián ismertem meg. A mai napig is járok hozzá órákra, persze már a legmagasabb szinten. A legkisebb rezdülést, hibát is észreveszi. Olyan számomra, mintha második vagy harmadik anyukám lenne.

Fotó: Juhász Attila
Fotó: Juhász Attila

Milyen időközönként jár énekórákra?

Ha tehetném, minden héten mennék. Elsősorban nem is az énekóra, inkább az emberi kapcsolat, a szavakkal ki nem fejezhető tisztelet és szeretet miatt, ami az énektanáromhoz fűz. Általában egyébként akkor járok sűrűbben énekórákra, amikor két szerep között üresjáratom van. Nem a próbaidőszakok alatt kell a legtöbbet gyakorolni és tanulni, hiszen mire elkezdődik a próbafolyamat, addigra már készen kell állni a szerepre énektechnikailag.

Fontos, hogy az ember ki tudja várni, amíg készen áll egy adott szerep megformálásra?

Nagyon fontos. Egy-egy szerep hozadéka nem azonnal jelentkezik az énekhangon, akár négy-öt év is eltelhet, és ha egy fiatal szervezetet, izomzatot idő előtt nagyon megterhelnek, akkor nem biztos, hogy később azt a pályát tudja majd befutni, amit a Jóisten neki szánt. A sportban is fokozatosan kell növelni a terhelést. A hosszútávfutók sem azonnal a maratoni távval kezdenek. Ha nem tartják be a fokozatosságot, könnyen megsérülhetnek, és abba kell hagyniuk a sportot. Boldogtalanná válhatnak, pedig ott volt a lehetőség, az adottság, de nem tudtak vele jól sáfárkodni, és nem volt, aki hasznos tanácsokat adjon nekik.

Ha idő előtt túl sokat vállal egy énekes, azzal a pályáját teheti tönkre?

Így van: túlterhelődhet az izomzat, megsérülhetnek a hangszalagok, és az visszafordíthatatlan folyamat. Az énekes nem tud elmenni a hangszerboltba, és lecserélni a Stradivariján két húrt, ha megsérülnek a hangszalagok. Rettenetesen kell rá vigyázni. Az énektanárom is ezzel a tanáccsal indított el a pályámon: "Édes fiam, ha Te nem vigyázol a hangodra, senki nem fog!" Megtanultam mérlegelni és kivárni. Nem mindig akkor találtak meg a szerepek, amikor szerettem volna, és volt, amit visszamondtam. A pályám elején például Abigélt, Brünhildét és Aidát sem vállaltam el, mert 27-28 évesen még úgy éreztem, hogy nem állok készen rájuk. Először a könnyebb Verdi szerepekben kell bizonyítani, meg kell tanulni "verdiül", és ha már sikerült megformálni különböző karaktereket és megoldani bizonyos énektechnikai problémákat, akkor jöhet például az Aida. Lehet siettetni a szerepeket, de nem biztos, hogy ez hasznos lesz számunkra.

Fotó: Éder Vera
Fotó: Éder Vera

Az ember ne akarjon a létra tetejéről elindulni.

Ne, hiszen onnan hova léphetünk tovább? Ha rögtön a Parnasszus tetején vagyunk, utána mi következik? A kiégés, és már vége is a pályának? Nincsenek új célok? Az élet túl hosszú ahhoz, hogy boldogtalanul élje végig az ember.

Ha már a boldogság került szóba: mit jelent Önnek ez a szó?

A boldogság számomra a család és a karrier harmóniája. Ma már nagymama is vagyok, van egy csodálatos, tízhónapos unokám, Gabi baba. Tegnap tudtam is vele játszani egy kicsit, még próba előtt. Szerintem nagyon fontos, hogy teljes életet éljünk: ne csak a művészet oltárán áldozzunk, de a magánéletre is szánjunk elég időt és energiát. Hatalmas boldogság, hogy megkaptam a legnagyobb szakmai elismeréseket, hogy a legnagyobb színházakban énekelhettem a legjobb szerepeket, de a magánéletben megélt boldogság semmihez sem fogható. Az, hogy édesanya és nagymama lehetek, hogy van egy férjem, anyósom, testvéreim, barátaim. És mindezt ápolni kell, akárcsak egy szép kertet. A művészlét egy életforma, amit nagyon fegyelmezetten kell élni, és nagyon sok lemondással jár, de a másik oldalon, a magánéletben is nagy befektetéseket kell tenni ahhoz, hogy boldog lehessen az ember. Csak így teljes az élet. Egyszer véget ér a pálya, és ott marad a kérdés, hogy ezért mondtam le minden másról? Vagy tudtam másoknak is szeretetet adni? Nagyon fontos a közönségnek adott és a tőlük kapott szeretet, de ha az ember lemond a családról, egy jó házasságról, vagy a gyermekáldásról, akkor valami hiányozni fog az életéből.

És íme, az Ön személye tökéletes példa rá, hogy a boldog család és a sikeres karrier nem zárják ki egymást.

Nekem csodálatos hátországom volt. Az anyósom például rengeteget segített nekem abban, hogy össze tudjam egyeztetni az anyaságot a művészélettel. Akárcsak a férjem, aki gépészmérnök, és mindig visszahoz a földre, segít, hogy reálisan lássam az életet, ami nagyon fontos. Otthon mindig igyekeztem anya és feleség lenni, nem pedig művésznő.

Jut ideje feltöltődésre, kikapcsolódásra is?

Fotó: Nagy Attila
Fotó: Nagy Attila

A sportok - köztük a kerékpározás, amit a férjemmel közösen is űzünk, valamint a labdajátékok, főleg a kézilabda, amit rendszeresen nézünk - jelentik az egyik kikapcsolódást számomra. De nagyon szeretek a kertben tenni-venni, gondozni a virágokat. Jól esik néha egy kicsit elcsendesedni, elmélyedni a gondolataimban.

A huszonöt év alatt megformált szerepek közül ki tudna emelni egy kedvencet?

Inkább kedvenc szerzőket tudnék említeni. Nagyon szeretem Verdi, Puccini műveit, de szívesen hallgatok például Mozartot, Lisztet vagy Bachot is. Ha egy lakatlan szigetre kerülnék, az ő zenéjüket vinném magammal. Na és persze a családomat és a Bibliát.