A kék csodatorta című zenés mesejátékot mutatták be Kecskeméten

2025.02.06

Forrás: MTI

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház A kék csodatorta című zenés mesejátékot állította színpadra, amelyet a Muszty Bea-Dobay András szerzőpáros jegyez - áll a teátrum MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A színház épülete. Fotó: Wikipedia

A darabot Jankovics Anna rendezésében mutatták be szerdán. Az előadás fordulatos, humorral és zenével átszőtt történetet mesél el, amelyben Belkántó herceg és barátja, Vibrátó kalandos küldetésre indulnak, hogy megszerezzék a legendás kék csodatortát. Küldetésük célja, hogy Patológia királyának hisztérikus lánya, Szupertónia jobb kedvre derüljön, ám útjukat számos próbatétel és furcsa lény keresztezi - olvasható a közleményben.

Az előadás további szereplői között van Sirkó László, Szegvári Júlia, Mechle Christian, Varga-Huszti Máté, Sipos Imre, Körtvélyessy Zsolt, Pál Attila, Cselóczki Tamás, Kovács Gyopár, Magyar Éva, Fazakas Géza, Csombor Teréz, Csapó Virág és Szanka György.

A díszletet és jelmezeket Matyi Ágota tervezte, a koreográfiát Túri Lajos Péter készítette, a dramaturg Tóth Kata volt, míg a zenei munkálatokban Keller Dániel Máté működött közre. A darab a szerdai bemutató után februárban 6-án, 9-én, 26-án és 27-én is látható.

A zenés mesedarabból 1985-ben rádiójáték készült neves színészek közreműködésével, a mű 1987-ben a Hungaroton gondozásában jelent meg hanglemezen és kazettán.