A Mária főhadnagy olvasópróbája a Budapesti Operettszínházban 2023 a Magyar Operett Éve

2023.01.12

Forrás: Budapesti Operettszínház

Fotó: Tót Rózsa

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója jó hírrel indította a Mária főhadnagy című operett olvasópróbáját:

"Magyarország kormánya a 2023-as évet hivatalosan a Magyar Operett Évévé nyilvánította. Sajnos a szomszédban dúló háború és a gazdasági nehézségek miatt a lehetőségeink korlátozottabbak, de igyekszünk megadni a módját - még ha szerényebb körülmények között is - a centenáriumi ünneplésnek. Ki más lehetne szerzőként hivatottabb arra, hogy az ő művével indítsuk el ezt az évet, mint a magyar operett hírnöke, Huszka Jenő? Azt írják róla a lexikonok, hogy megtörte a londoni és bécsi operett egyeduralmát azzal, hogy Fedák Sárinak megkomponálta a Bob herceget. Ez volt az első olyan operett, amelyet külföldön is bemutattak. Ezzel megnyitotta az utat az utána következőknek: Szirmainak, Jacobinak, Kálmánnak és a többi szerzőnek, és elindult dicsőséges világkörüli útjára a magyar operett.
A 2023-as év az 1848-as forradalom 175. évfordulója is egyben. Ez is adta az apropóját annak, hogy március idusán a Mária főhadnagyot mutassuk be" - mondta Kiss - B. Atilla főigazgató.
Huszka Jenő történelmi ihletésű nagyoperettjét a fordulatos sorsú asszony, Lebstück Mária igaz története ihlette, aki az 1848-as bécsi forradalom kitörésekor férfiruhába bújik, és álnéven csatlakozik az egyetemi légióhoz. Hogyan válik egy tizennyolc éves, szerelemről ábrándozó fiatal lány, Lebstück Mária az 1848-as szabadságharc honvédhuszár főhadnagyává? Mi történik, ha ennek a fiatal lánynak kalandos életútjához csodálatos zenét, gyönyörű dalokat, fergeteges és vérpezsdítő táncokat, valamint sok-sok humort keverünk, és ha mindezt áthatja az 1848-as forradalom mámora, hite és energiája?

Homonnay Zsolt, a darab rendezője arról beszélt az olvasópróbán, hogy egy modern, lendületes előadást képzel el, amely az 1942-es eredeti szöveg alapján készül, és amelyben még Kossuth Lajos darabbeli szövegei is elhangzanak. Ezt a változatot abban az időben nacionalistának, németellenesnek tartották, ezért nagyon sok cenzúrán esett át. Huszka Jenő nagyoperettje nem egy szürreális mesevilágot ábrázol, hagyományos, operettekre jellemző fordulatokkal. Itt mindenki hús-vér karakter.

"Ami még érdekes, hogy mindig még épp előtte vagyunk a következő eseményeknek. A forradalom kitörése előtt, a hajóindulás előtt, Buda bevétele előtt... A cselekmény nagyon tempós, lendületes, mert mindig "beesik" egy következő esemény. Szóval nagyon fontos, hogy a néző átélje azt a felfokozott hangulatot, ami a kor adott pillanatát jellemezte." (Homonnay Zsolt)

A rendező arról is beszélt, hogy számára nagyon érdekes Lebstück Mária sorsa, a történet emberi oldala. Elmesélte, hogy Jókai Mór egy 1848-as megemlékezésen találkozott Máriával: azt látta, hogy a pénztárban egy öreg hölgy ül, korabeli mundérban és kitüntetésekkel, és jegyet szed. Megkérdezte, hogy mit keres itt egy huszár, akin se bajusz, se szakáll nem volt, de főhadnagyi rangot viselt.

"Hanem hát mindannál, amit költői fantázia kitalál, sokkal érdekesebb ennek a rendkívüli alaknak az igaz története, a melyhez a hiteles adatokat ő maga bocsátá kezemre. Ez a két év egy nő életéből sok volna egy regénynek" - írja Jókai Mór A női honvédhadnagy című írásában.

A rendező szerint nagyon izgalmas a reformkortól a szabadságharcokig terjedő időszak, indul, hiszen onnantól kezdve egy eufória és mámor lengi be a történelmi eseményeket. "Minden szabadságharc, minden törekvés a mai korban is megmutatja, hogy mindig megmaradtak a magyar huszárvirtusból eredő erények. Ennek a hangulatára és hitére hangszereljük az előadást."

A rendező arról is beszélt, hogy milyen fontos női sorsok vannak a darabban: Lebstück Mária egy férfiak által irányított társadalomban "férfiként" próbálja a céljait elérni, Antónia az egész életét egyedül tartja a kezében, Panni számára pedig az előnyös házasság az egyetlen megoldás arra, hogy ne maradjon élete végéig bécsi cselédlány.

Homonnay Zsolt koncepciójában kiemelt szerepet kap a cigányprímás, Kiss-Balbinat Ádám alakításában. Egy történelmi időn és téren kívül álló misztikus karakter, aki a mai kor emberének szemével látja majd a történetet: "Kiss-Balbinat Ádámmal - akivel már a Huszka gálában, valamint a Te rongyos élet című gálában is dolgoztunk - a Mária főhadnagy kapcsán sokat beszélgettünk arról, hogyan tudnánk megtalálni a kapcsolatot a mai kor és az adott kor között. A cigányzenészek mindenhol ott voltak a nagy személyiségek mellett. Nagyon gazdagok voltak, de nem dolgoztak a földeken. Zenéltek, hangszereket készítettek, összegyűjtötték a különböző zenei kultúrákat, saját zenei hagyományukat vitték tovább, egyfajta misztikusság is övezte őket. A darabbeli Draskóczy Ádámnak is volt cigányprímása."

Pfeiffer Gyula főzeneigazgató arról beszélt, hogy a Mária főhadnagy zenéjében is az 1942-es ősbemutató eredeti zenei anyagát használja. Felidézte, milyen nagy sikere volt az erdélyi Összefogás turnékon a Jurátus indulónak, és kiemelte, hogy a darabbeli táncoskomikus páros nótái (A Bugaci határon és az Én teve...) is rendkívül népszerűek.

Túri Erzsébet díszlettervező arról beszélt, hogy hagyományosan három képben játszódnak a nagyoperettek, Huszka operettje viszont hét képet jelenít meg. Ezért inkábbmodern díszletet tervezett az előadáshoz, amely megjeleníti a forradalom kitörésekor lévő kettősséget és feszültséget. "Az egyik oldalon megjelenik Mária régi élete, amint fehér márvány oszlopsorok alatt esküvőre készülődik, a másik oldal pedig egy piros váz szerkezet, amely modern asszociációkra késztet.

Berzsenyi Krisztina jelmeztervező arról beszélt, hogy a jelmezek a díszlet stílusának megfelelően a tűz és víz kettősségét idézik, hideg-meleg színek, vörösek, kékek-zöldek váltakoznak benne. "Formailag modern, letisztult megközelítést szerettünk volna, a kor ruháit újra gondolva, de a korabeli stílust megőrizve."

Az előadás alkotói:

Rendező: Homonnay Zsolt
Koreográfus: Krizsán Dániel
Karmester: Dobszay Péter, Pfeiffer Gyula
Díszlettervező: Túri Erzsébet
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Főbb szerepekben: Kiss Diána, Lévai Enikő, Széles Flóra, Vadász Zsolt, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Fischl Mónika, Bordás Barbara, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Bojtos Luca, Drahos Evelin, Dénes Viktor, Erdős Attila, Laki Péter, Sándor Péter, György-Rózsa Sándor, Kovács Szilárd

Közreműködik a Budapesti Operettszínház Énekkara, Balettkara és Zenekara.A próbafolyamatról werkfilm is készül, amely bemutatja, hogyan születik meg a produkció az olvasópróbától a premierig.