A művészet szentségének belső megélése nélkül lehetetlen remekművet alkotni - Beszélgetés Kiss Tamás festőművésszel

Május 23-án nyílik meg Kréta egyik magával ragadó városában, Rethymnóban a magyar származású polihisztor, Kiss Tamás festményeit bemutató, június 11-ig látogatható kiállítás. Az íróként, költőként, filozófusként, zeneszerzőként és biológusként is ismert festőművésszel egyebek mellett a krétai művészet időtlenségéről beszélgettünk.

Kiss Tamás filozófus, író, költő, festőművész, biológus. Fotó: Kiss Andrea

A festményei arról tanúskodnak, hogy nagy hatással volt Önre a mínoszi kor művészete.

Amikor először érkeztem Krétára, 1994-ben, lenyűgöző atmoszféra fogadott. Nemcsak éghajlati, hanem érzelmi és szellemi, spirituális értelemben véve is. A Knósszoszi palota háromezer évnél is idősebb freskóit csodálva úgy éreztem, hogy megszűnt az idő. Nem csupán három évezreddel ezelőtti műalkotások előtt álltam, hanem egy olyan művészet előtt, amely a XX. század modern festészetével is párhuzamba állítható.

Mitől halhatatlanok, időtlenek és korukat megelőzően "modernek" ezek az alkotások?

A minószi festészet jellemzői – a hajlékony, erőteljes kontúrvonalak, a geometrikus elemek és díszítések, valamint a tiszta, keveretlen színek – mind olyan vonásokat mutatnak, amelyek a modern művészetben is megjelennek. A különböző élőlények, mint a madarak, delfinek, fák, liliomok, polipok és majmok elvont formákban történő megjelenítései, plasztikus, sokszor monokróm előfordulásai mind hozzájárultak a minószi festészet magas művészi színvonalához. Például a majmokat kékre festették, ami különleges és szokatlan megoldásnak számított akkoriban. Ezek a festmények olyan civilizációt tükröznek, amely rendkívüli művészi érzékenységgel és kreativitással rendelkezett. Bár Matisse és más modern művészek talán nem ismerték ezeket a műveket, hatásuk és párhuzamaik nyilvánvalóak. Ha egy kortárs művész elé tártak volna egy ilyen képet, valószínűleg elképedve állt volna előtte. Nemcsak a művészi színvonal nyűgözte volna le, hanem az is, hogy ezeket az alkotásokat három évezreddel ezelőtt készítették.

Mennyiben követi festőként a mínoszi művészek által kijelölt utat?

Bár én nem motívumok alkalmazok, de kedvelem a letisztult formákat, és általában nem keverem a festéket, hanem tiszta színeket használok. Mindenki a saját mély, belső világából merítve alkot – ez független attól, hogy valaki 5000 évvel ezelőtt élt, vagy barlangrajzokat készített. Alkotni csak belülről lehet: érzelmekből, gondolatokból, belső megélésekből. Ezek azok, amiket a művész kifejez. Éppen ezért lehetetlen rangsorolni a különböző történeti korszakok mestereit. Például teljesen ledöbbentem, amikor az Uffizi Képtárban egy olyan szöveggel találkoztam, amely szerint Giotto volt az "első mester", mert előtte – az ottani értelmezés szerint – az ikonfestők "nem tudtak festeni". Ez a kijelentés – főleg, ha egy ilyen rangos intézmény teszi – elképesztő dilettantizmusra vall.

Az emberek sajnos szeretnek általánosítani.

Igen, de a művészetben a skatulyázás, ez a fajta leegyszerűsítés, alapvetően félrevisz. Hova lehet például besorolni egy Picassót vagy egy Kandinszkijt? Őket lehetetlen egyetlen stílushoz vagy korszakhoz kötni. Ráadásul a művészet szakralitásának, misztikus tartalmának a lényege éppen az, hogy minden művész a saját titkaival él, és titkos, egyéni módszerekkel dolgozik. A világ átélésének, az érzékelésnek a módja mindenkinél más – és ez az, ami igazán különlegessé és megismételhetetlenné teszi az alkotást.

Ezek szerint a művészettől elválaszthatatlan egyfajta szakralitás?

Szakralitás, azaz a művészet szentségének belső megélése nélkül nem lehet remekművet alkotni. Szerintem a művészet metafizikai kérdés. Amikor egy művész vagy egy tudós alkot, tulajdonképpen metafizikai állapotba kerül, azaz az elme működése ilyenkor túllő a valóságon. Ne felejtkezzünk el arról a biológiai tényről, hogy a jobb és a bal agyféltekének a rendkívül finom összműködése is szükséges ahhoz biológiai értelemben, hogy valaki remekművet tudjon alkotni, vagy egyáltalán kompozíciót tudjon csinálni.

És mi a helyzet a befogadással? Ahhoz is hasonló állapot szükséges?

A művek befogadáshoz is elengedhetetlen egy alapvető mentális, érzelmi intelligencia. Anélkül a művészet semmiképpen sem fedezhető fel. A léleknek és az elmének is fel kell készülnie ahhoz, hogy valaki be tudja fogadni az alkotásokat.

Ki tudna emelni néhányat a kiállításon megtekinthető művek közül?

Talán két olyan festményt emelnék ki, amelyek emléket is őriznek. Az egyik ilyen az a kép lenne, amellyel Kádár Józsefre emlékezem, a másik pedig a Fénybetörés című festmény, ami egyfajta tisztelgés Mécs Károly emléke előtt, akivel azonos címmel közös lemezt is készítettünk.

Az Ön kiállításaira jellemző, hogy a festményeket versek, zeneművek egészítik ki. Ezúttal is egy összművészeti élményre számíthatnak a látogatók?

Igen, a képekhez most egy elektrografikai rock zenei show társul majd. Az Omega együttes Testamentum című lemezén szereplő zeneszámokat hallhatják a látogatók, miközben egy ehhez összeállított 45-50 perces elektrografikai anyagot vetítünk nekik. Hál' Istennek, az Omegát már itt, Krétán is egyre többen ismerik – főként általam. Büszke vagyok rá, hogy Benkő László és Kóbor János személyes jó barátaim voltak, tavaly pedig az Oratórium című lemezük dalait is sikerült sok itt élőhöz eljuttatnom.

Nyitottan fogadták ezt a fajta zenét?

Rendkívül nyitottan, ami nem is meglepő, mert ez egy páratlan mélységű, mondhatni szakrális zene. A krétaiak pedig mélyen vallásosak, még ha nem is a szokványos módon. Van bennük egyfajta spiritualitás, amely az alkotással is szoros kapcsolatban van. Ezek a dalok nagyon megérintik őket, és eddig az én festményeimet is nagy szeretettel fogadták. Sőt, sokan azt mondták: "Te akár itt is születhettél volna, mert ennél krétaibb festményeket modern művészeti eszközökkel egyszerűen nem lehetne készíteni."