A Pendragonok titkának nyomába eredtünk az Operettszínház sztárjaival

2019.05.10

Szerb Antal A Pendragon-legenda című regénye alapján készült musicalt mutat be május 11 - én a Budapesti Operettszínház. A főpróbahéten főbb szereplőkkel - többek között Szabó P. Szilveszterrel, Janza Katával, Kerényi Miklós Mátéval és Simon Pannával - közös kincskeresésen vettünk részt, majd a Kálmán Imre Teátrumba érkezve Somogyi Szilárd, az előadás rendezője osztott meg velünk néhány gondolatot a készülő produkcióról, melyből egy jelent erejéig ízelítőt is kaphattunk.

Bámulatos jelmezek és díszletek segítségével kel életre a népszerű író regénye, Kovács Adrián zeneszerző és Galambos Attila szövegíró vízióival fűszerezve. A darab nemcsak a Pendragonok rejtélyét kutatja, de az örök élettel, a szerelemmel és az emberi szabadság határával kapcsolatos kérdésekre is próbál választ találni.

A közös kalandtúra során Lord Owen (Szabó P. Szilveszter) és Eileen St. Claire (Janza Kata) vezetésével kódokat fejtettük meg, rejtélyeket és feladatokat oldottunk meg. Íme a fényképalbumunk, amely a kincskeresést és a sajtótájékoztatót örökíti meg:

A Budapesti Operettszínház videót is készített a kalandról, melyet az alábbi linken tekinthettek meg: