„Az élet iskolájánál jobbat el sem tudok képzelni” Beszélgetés Egyházi Gézával

Az erős és bársonyos mély hang, illetve az egyszerre magabiztos és udvarias, férfias fellépés számomra eddig is elválaszthatatlanok voltak Egyházi Géza alakjától. Csakúgy, mint a Vámpírok bálja című előadásban általa alakított Krolock gróf karaktere. Az egyik óbudai kávézó asztalkájánál folytatott beszélgetésünk közben azonban ennél sokkal részletesebb képet alkothattam az egykori énekes-pincérből lett művészről.

Említetted, hogy a beszélgetés után próbára sietsz. Melyik előadásra készültök éppen?

A We will rock you című, Queen dalokra épülő musicalt mutatjuk be hamarosan a BOK Csarnokban, vagyis az egykori Syma Csarnokban. A Sakk és a Vámpírok bálja után ez a PS Produkció harmadik nagy dobása. A darab nyugaton lassan 16 éve kultikus sikertörténet, és most végre nálunk is látható lesz. Örülök, hogy benne vagyok, de fáj a szívem, mert nem jött össze az együttműködés a Pesti Magyar Színházzal. Hiába lesz 2800 fősre korlátozva a maximális nézőszám, egy sportcsarnokban akkor sem lehet ugyanazt visszaadni, amit egy színház tud. Más a hangulata, ráadásul meg kell építeni a színpadot, a hozzátartozó technikai dolgokat. Szerencsére profi kezekben vagyunk, és a látványtervező, Kentaur szabadkezet kapott.

Nemzetközi produkcióknál ez ritka. Általában elvárják, hogy mindenben az eredeti sablont kövesse az előadás.

Kentaur és Simon Edit producer letettek már annyit az asztalra, hogy feltétel nélkül megbízzanak bennük. Ráadásul a világon elsőként mi, magyarok arra is engedélyt kaptunk, hogy a próza mellett a dalszövegeket is lefordítsuk. Ebben persze van kockázat, mert ezek a dalok így élnek az emlékünkben. Viszont tény, hogy mi nem úgy szocializálódtunk, mint például a Benelux államokban élők, akiknek természetes, hogy számos nyelven beszélnek, és angolul is megértik a dalszövegeket. A magyarországi bemutató tehát teljes egészében non-replika előadás lesz: alakíthattunk a díszleteken, a jelmezeken, a koreográfián, a dramaturgián, sőt a dalszövegeken is.

Miről szól ez a musical?

A 2300-as években, egy iPlanet nevű bolygón játszódik a történet, amit a nyolcvanas években, óriási előrelátással írtak meg. Mára teljesen beigazolódott, valóra vált, amit az írója megálmodott. Egyen világban élünk, ahol mindenki azokat a tömegcikkeket fogyasztja, amiket az orra elé tesznek. Ha az ember nem veszi magának a fáradtságot, hogy megkeresse például a saját ízlésének megfelelő zenét, akkor azt a maszlagot kapja, amit a média sugároz. A We will rock you víziója is ez: eltűntek az értékes zenék a bolygóról. Már nem szerelemtől és érzelmektől vezérelve írnak dalokat, hanem futószalagon gyártják az egyen "zenét", amit eladnak az iPlanet társadalmának. Ezen a bolygón él egy királynő, Killer Queen, aki az egész univerzumot irányítja. Én az ő végrehajtóembere vagyok, Khashoggi parancsnok, akinek az a feladata, hogy börtönbe zárja azokat, akik a rendszer ellen vannak. Egy hatalmas cég, a Globalsoft ural mindent. Mindenki nekik dolgozik, a jövőt jelentő iskolák is az ő irányításuk alatt állnak. Mindenki egyforma, mintha az emberek is egy futószalagról lépnének le. Ebbe a világba születik egy kisfiú és egy kislány, óriási szívvel és igazi egyéniséggel. Ők mások, mint a többiek: mást szeretnek, megvan a saját érdeklődésük, ami persze tilos. Ez a két fiatal elindul a saját útján, amin a fiú fejében megszülető ötletek és álmok viszik őket előre. Rátalálnak egy társaságra, akik még a régi értékek szerint élnek, persze illegalitásba vonulva, egy Hard Rock Café nevezetű helyen. Innen harcolnak az elnyomás ellen.

Ebben, vagyis a rendszer elleni lázadásban rejlik a darab sikerének titka?

Szerintem a zene viszi benne a prímet. A történet olyan Queen dalok köré épül, amiket már évtizedek óta hallgatunk és szeretünk. A mai musicalek egyre gyakrabban nyúlnak vissza a régi zenékhez: az Illés, az Omega, az Edda, vagy a Neoton számaiból is született már előadás. A Mamma mia indította be ezt a sorozatot. Annak a története nagyjából adva volt: a Jó estét, Mrs. Campbell című, 1967-es film alapján készült. A többi esetben viszont most íródik a dalok köré egy történet, és úgy kell összerakni egymás mellé a számokat, hogy legyen hatásuk. Ez nem könnyű feladat, és nem is mindig sikerül jól megoldaniuk az alkotóknak. Viszont maguk a dalok mindig igazi, klasszikus értéket képviselnek, és nem véletlenül maradtak fenn ennyi időn keresztül.

A ma születő dalok között szerinted lesznek olyanok, amiket ugyanígy évtizedekig hallgatni és szeretni fogunk?

Ha valaki minimális előképzettséggel csöppen bele bármilyen szakmába, eleinte természetes, hogy vannak hiányosságai. Ezeket nekem is át kellett hidalnom. Az persze nagy áldás volt, hogy van hozzá egy kis affinitásom, és nem dob le magáról a színpad. De azért nem véletlen, hogy mai napig sem hívnak például prózai szerepekre. Egyébként folyamatosan képeztem magam, és ma már én is segédszínészi papírokkal rendelkezem, de nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy rögtön mélyvízbe csöppentem, és nálam sokkal rutinosabb színészkollégák játékát és stílusát figyelve tanulhattam, fejleszthettem magam. Az élet iskolájánál jobbat pedig nem is tudok elképzelni. Vendéglátósként is azt éreztem egyébként, hogy óriási előnnyel indultak azok a szakmunkás tanulók, akiket rögtön kitettek az életbe, éles helyzetekbe. Ők a harmadik év végére profi birtokosai lettek egy szakmának, míg mi, a szakközepesek csak heti egy napot voltunk gyakorlaton, ráadásul akkor is csak a tankonyhán. Összehasonlíthatatlanul kevesebb gyakorlatunk volt, amit később kellett pótolnunk.

Könnyen befogadott a színházi világ? Nem tekintettek rád kívülállóként?

Nem voltak velem barátságtalanok, de furcsa volt, hogy soha nem hozták szóba, hogy honnan érkeztem. Nem tudtam, mit gondolnak rólam. Most szinte a gyerekeimmel egyidős, huszonéves fiatalok vannak a produkciókban körülöttem, és gyakran meglepődöm, mekkora tisztelettel vannak irántam. Ma már határozottan azt érzem, hogy a kollégák pozitív előjellel viszonyulnak hozzám. A kritikával pedig nem foglalkozom, mert a számos nagy szerep, amit az elmúlt tíz évben eljátszhattam, nem lehet a véletlen műve. Ha most azt mondaná nekem valaki, hogy holnaptól vége, akkor sajnálnám, de azt érezném, hogy már ez is gyönyörű volt. Egy hatalmas, kerek, sikeres történet és igazi élmény.

Mondhatjuk, hogy elégedett vagy, és elérted, amit szerettél volna?

Amikor elkezdtem énekelni tanulni, az volt az ambícióm, hogy operaénekes leszek. Ebben a folyamatban valahol félúton megrekedtem, nem tudtam elég energiát és időt fordítani rá. Én már kész családdal érkeztem ebbe az egész történetbe, őket pedig nem akartam elveszíteni, feláldozni a karrierért, mert ugyanolyan fontos részei az életemnek, mint a színház. Szerettem volna, ha megmarad a házasságom, márpedig azért mindig, mindenkinek harcolnia kell. Ha nagyobb áldozatot hozok, valószínűleg még előrébb tartanék, de sérült volna a családom. Nem érte volna meg.

A lányaid lassan felnőttek, 21 és 18 évesek. Voltak olyan fontos családi pillanatok, amikről lemaradtál a színház miatt?

Sajnos igen. A nagyobbik lányomnál például az általános iskolai ballagáson nem tudtam ott lenni, csak este értem oda. A szalagavató báljára sem tudtam elmenni, mert éppen be kellett ugranom valaki helyett egy előadásban. Na, akkor igazán kivertem a biztosítékot nála. "Tudod mit, Apa, még az esküvőmön sem kell, hogy ott legyél!"- mondta. Számomra most éppúgy nincsenek hétvégék és ünnepnapok, mint amikor vendéglátóztam. Ez akkor rossz igazán, ha a családod többi tagja a klasszikus ötnapos munkahétben él, és csak te lógsz ki a sorból. De mi megtanultuk, hogy muszáj rugalmasnak lenni, és akkor kell együtt ünnepelni, amikor tudunk.

Hogyan fogadta a családod, amikor pályát váltottál?

Eleinte nehezen, főleg a lányaim. Szerettek bejönni hozzám a munkahelyemre, mert vagy fagyit kaptak, vagy egyéb finomságot. Mindig valami jó sült ki a dologból, és ezt nagyon élvezték. Aztán egyszer csak jött a váltás, és nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Nem értették, miért jó ez nekem. Amíg csak énekórákra jártam, az nagyjából rendben volt, de amikor vámpírfogakkal kezdtem otthon gyakorolni, fogták a fejüket, hogy "Úr Isten, Apunak lehet, hogy végérvényesen elmentek otthonról!" (nevet) Annál nagyobb meglepetés volt számukra, amikor a színpadon láttak.

Büszkék voltak rád?

Néhány évig büszkeséggel töltötte el Őket, igen, de aztán rájöttek, hogy ez is ugyanolyan gyári, futószalagos munka, mint a többi. Ráadásul a kamaszkor is másfelé vitte őket, hiszen olyankor a gyerekek azért szeretnek eltávolodni a szüleiktől. Most kezdenek ismét érdeklődést mutatni, el-eljönnek megnézni, de az évek során erősen megkopott a varázs.

És a feleséged?

Ő csak prózákra hajlandó beülni.

Nem szereti a zenés színházat?

Nem, képzeld el! (nevet) Csak nagy sokára merte bevallani, de megőrül tőle. Az operettektől egyenesen falra tudna mászni. Na, erre megszereztem neki az életem során eddig legnehezebben megszerezhető jegyet a Bajnok című előadásra, egy mai társadalmi drámára, a Katonába. Beültünk, és egy szó sem hangzott el prózában. Recitativóban volt kitalálva az egész, és néha Puccini melódiák csendültek fel benne. Egyébként zseniális darab, ha tudjátok, nézzétek meg!

Mennyire nehezíti meg az életedet az, hogy nem szerződtél le egy társulathoz sem?

A szabadúszás mindig stresszes, bizonytalan, és nehéz bármit is megtervezni, mert soha nem látok igazán előre. De mi biztos manapság? Ha például egy multinál dolgoznék, akkor sem biztos, hogy jövőre még meglenne az állásom. Csakhogy a mi generációnk még egy kiszámítható rendszerben született, volt egy biztonság, ami megszűnt a rendszerváltáskor, és én nehezen élek együtt ezzel a bizonytalansággal. Ráadásul van egy családom is, akikért felelősséggel tartozom. Éppen ezért nagyon fontos a jó önmenedzselés és a jó kapcsolatok. A szakmai rátermettség mellett az emberi tényező is ugyanolyan jelentős szerepet játszik abban, hogy kit választanak egy-egy szerepre. Sok kollégám van, akik azért esnek ki a vetésforgóból, mert nehezen alkalmazkodnak. Sokszor duzzognak, ezért nem szívesen dolgoznak velük együtt.

Ez érthető, hiszen egy előadás mindig csapatmunka.

Igen, ezért hosszútávon meghálálja magát az, ha valaki alázatos. Persze azért önmagunkért is ki kell tudni állni, de a türelem, az alázat és az alkalmazkodóképesség mindenképpen hasznos, mert sok mindent kell tolerálnunk. Ebben egyébként sokszor segít a vendéglátós múltam. Ott is mindenhez jó képet kellett vágni, mert a vendégnek mindig igaza van.

A különböző vallási irányzatok is fontos szerepet tulajdonítanak az alázatosságnak. Milyen szerepe van az életedben a hitnek?

Most éppen nem járok egy vallási közösségbe sem, de erős a hitem. Egyre gyakrabban gondolok oda föl, és hálát adok dolgokért. De ez csak a saját magam módján való kommunikáció, és gyakran érzem, hogy ennél azért többre van szükség. Az ember alapvetően kényelmes, és egy idő után hajlamos elhanyagolni ezt a fajta lelki és szellemi kapcsolatot. Ezért van szükség egy közösségre: ők segítenek és megerősítenek ebben. A vallások közül amúgy a kereszténység áll hozzám a legközelebb, hiszen abba a kultúrkörbe nőttem bele. Csak a húszas, harmincas éveimben kezdtem belepillantani a többi vallásba is. Mindegyiknek van egy közös magja, alapdogmák, amikre aztán ráteszik a különböző részleteket, külsőségeket.

Nagyon jó stílusérzékkel lavírozol a különböző zenei műfajok között. Melyik áll hozzád közelebb?

Volt, hogy erre a kérdésre az operettet válaszoltam, volt, hogy a musicalt. Most már nem ez a fontos számomra, hanem a produkció. Az, hogy valami olyanban legyek benne, ami sikeres, ami közben megmoccan a közönség, mert jól van összerakva: vagyis jók a szereplők, jó az alkotógárda és van rá elég pénz. Énekelni egyébként alapvetően ugyanúgy kell minden műfajban: kell, hogy legyen egy támasz, kell alá elég levegő, és a többi, és a többi. Aztán persze rá kell pakolni azokat a stílusjegyeket, amitől az egyik musical lesz, a másik pedig jazz, opera, vagy éppen operett. Viszont mindenkinek minden stílus nem állhat jól, ezért tudni kell választani. Én klasszikus hangképzéssel kezdtem, amitől az operett és a musical azért nem áll olyan távol.

Ha nézőként ülsz be egy előadásra, más szemmel nézed, mint mi?

Nem, olyankor teljesen kikapcsolok mindent. Legfeljebb az zavar meg, ha olyan színész játszik a darabban, akit ismerek. Tudom, milyen ember, és tisztában vagyok a szakmai képességeivel. Látom például, hogy szerintem számára megfelelő karaktert játszik-e, vagy sokat kell dolgoznia azért, hogy működőképes lehessen abban a szerepben. Ha megismered az embert, megszűnik a varázsa. Rám is egészen más szemmel néznek azok az emberek, akik csak a színpadon, mondjuk Krolock grófként látnak. Ezért szoktam azt ajánlani mindenkinek, hogy ne akarjon belátni a kulisszák mögé. Azzal megszűnik a varázslat.