"Ebben a formában még sosem szólalt meg a Monte Cristo grófja" - Beszélgetés Szomor György színművésszel, zeneszerzővel és dalszövegíróval

Május 19-én, 20-án és 21-én hármas szereposztásban mutatja be a Budapesti Operettszínház a Monte Cristo grófja című musicalt, Vincze Balázs rendezésében. Alexandre Dumas töretlen népszerűségnek örvendő regénye Pozsgai Zsolt szövegével, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Szomor György főszereplésével kell életre. Utóbbi művész – akit egyebek mellett a történet által boncolgatott erkölcsi dilemmákról faggattunk – egyben zeneszerzője és dalszövegírója is a készülő előadásnak.

Hogyan született meg annak idején az ötlet, hogy Monte Cristo grófjának története ezúttal musical változatban elevenedjen meg a színpadon?

Pozsgai Zsolttal már több darabon dolgoztunk együtt; a külföldi szerzők műveihez ő magyar szövegeket, én pedig dalszövegeket írtam. Az ilyen közös munkák alkalmával fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy jó lenne egy saját közös művön is együtt dolgozni. Onnantól kezdve pedig sorban jöttek az ötletek: eszünkbe jutottak témák, amiket feldolgozhatnánk, emberek, akikkel szívesen ülnénk le, hogy az üres papírlapokat megtöltve közösen alkossunk egy történetet. Azt gondolom, ha az ember húsz-harminc százalékát meg tudja valósítani a terveinek, már boldog lehet. Bennem, bennünk még sok-sok megvalósításra váró ötlet és gondolat merült fel. Jó volna folytatni a közös alkotást, és remélem, hogy az élet ezzel kapcsolatban még rejteget számunkra meglepetéseket.

Miért esett a választásuk éppen erre a Dumas-regényre?

Azt gondolom, ennek a történetnek és ennek a darabnak a sikere abban rejlik, hogy – annak ellenére, hogy velünk ilyen horderejű igazságtalanság csak ritkán, sőt, ha szerencsénk van, talán soha nem történik – egy nagyon megélhető, átérezhető történetről van szó. Dehát éppen ezért csodálatos a színház: számos olyan helyzetbe élhetjük bele magunkat, amelyek sajnos vagy szerencsére, az életben nem igazán történnek meg velünk. Ezt a varázslatot nemcsak mi, színészek tapasztalhatjuk meg. A nézőket egy jó előadás egészen odáig repítheti, ahol az adott történet játszódik, és lehetőséget ad nekik is, hogy beleéljék magukat a történetbe és a karakterek helyzetébe. Hiszem, hogy színészként vagy szerzőként dolgozva az a feladatom, hogy valamilyen szinten megértsem a gondolatait, az érzéseit annak az embernek, akiről a darabot írom, illetve akit játszok, és megpróbáljam minden oldalról láttatni őt. Hisz' a saját érzései és gondolatai mellett a környezetének is vannak vele kapcsolatban érzései, gondolatai. Így tehát szerzőként egy jóval komplexebb feladat hárul rám, színészként pedig a figura saját meggyőződésével, motivációjával az ő saját igazságának­ ­­– ami persze nem feltétlenül az általános igazság – az ábrázolásával kapcsolatban vannak feladataim.

Mennyiben újult meg a mű a 2011-es ősbemutatóhoz képest?

Teljesen új előadás született. A prózai szövegek is megújultak, és az utolsó dalban is változott néhány sor. A zene maga nem változott, de kiteljesedett oly' formában, hogy egy több mint negyventagú zenekar játszik az Operettszínház zenekari árkában, ami egy páratlanul gyönyörű hangzást tesz lehetővé. Ebben a formában még soha nem szólalt meg és kelt életre a Monte Cristo grófja. Ahogy a Bosszúkeringő című dalban is elhangzik: új díszlet, új jelmez új rendező. Mindenképpen hatalmas és új élmény lesz azok számára is, akik már többször látták az előadást.

Mit tanított Önnek, milyen gondolatokat, érzéseket helyezett előtérbe az Ön életében a most készülő előadás?

Azt gondolom, hogy általában véve az előadások nem feltétlenül olyan gondolatokat ébresztenek fel, amelyek korábban még soha nem születtek meg bennünk. Inkább csak emlékeztetnek, ismét elgondolkodtatnak. És jó, ha bizonyos gondolatok, dilemmák az életünk során időnként újra és újra felvetődnek. Még ha nem is feltétlenül születik megoldás, ha nem is jutunk egyről a kettőre, de legalább foglalkozunk a kérdéssel. A revansvétel is egy ilyen felvetés, amivel kapcsolatban az évek múltával akár eltérő véleményünk is lehet, akár a személyes érintettség okán is. Sokan úgy véljük, hogy az igazságszolgáltatás, a világ rendjének a helyrezökkentése nem feltétlenül a mi feladatunk, hanem a joghatóságé, az Istené, egy felsőbb irányító erőé. Mégis az ember sokszor eljátszik a bosszú gondolatával, és ha megnézi például ezt a darabot, el tud gondolkodni azon, hogy szerinte mi a helyes. Színészként és alkotóként is ez vetődött fel bennem, számomra ez ennek a darabnak az egyik legnagyobb dilemmája. Ez a téma az embereket már Dumas korában is foglalkoztatta, és a jelentősége máig sem kopott meg.

Monte Cristo grófja Dumas regényében egyebek mellett a vívás terén is jeleskedett. Ilyen jellegű látványos összecsapásoknak is tanúi lehetnek majd a nézők?

Ahol két penge előkerül, az előbb-utóbb össze is csattan! (nevet) Látványos, komoly párbajjelenettel készülünk, ami sok edzést és koncentrációt igényel, de akik részt veszünk benne – a három címszereplő és a három Jacopo – mindannyian nagy kedvvel vágtunk bele, és megszállottan gyakorlunk. Ez azért a mi életünkben sem mindennapi esemény, és igazi színfoltja lesz az előadásnak is.