Ezúttal színpadon elevenedik meg Kemény Zsigmond regénye
Március 22-én este mutatja be az Udvari Kamaraszínház legújabb, A rajongók című előadását. Kemény Zsigmond azonos című regényét a Jászai Mari-díjas rendező, Andrási Attila állítja színpadra. Az erdélyi fejedelemség aranykorában, I. Rákóczi György uralkodásának idejében játszódó történetben a megszokott, ismert világ látszólag békés rendje teljesen felbolydul.
A cselekmény a harmincéves háború második felében játszódik. Az erdélyi vallásháborúk egyik fejezete elevenedik meg: a székely szombatosok perbefogásának ideje. A nagyhatalmak ádáz küzdelme vívnak egymással az eltérő eszmék és vallási meggyőződések híveiként. Céljuk, hogy eldöntsék egymás között a kontinens feletti irányítás sorsát.
Erdély látszólagos békéje fölött ekkor már ott fúj a háború viharának szele. A vallásháborúk árnyékában minden bizonytalanná válik: az erkölcsi értékek elhomályosulnak, elveszítik szilárdságukat és abszolút jelentésüket. A hit, a szeretet és a hűség fogalmai megkérdőjeleződnek a hatalom égető vágyának, az érzelmek hevességének és a szenvedélyes rajongásnak folyója közepette. A látszatbéke mögött valódi harc rejlik, amely a lelkek és az elvek alapjait rázza meg
A darab dramaturgja, Csurka Dóra az előadás kapcsán kiemelte, hogy nagyon örült, amikor Andrási Attila felkérte a közös munkára.
- Kemény Zsigmond 165 évvel ezelőtt írta meg ezt a rendkívül sokrétű, bonyolult cselekményszövésű, veretes nyelvezetű történelmi regényt. Ahogy Attila az alkotófolyamat alatt többször mondogatta, ebből legalább négy-öt Shakespeare dráma kitelne. Ebben a darabban minden szereplő "végzete" a szabad akarata. Mind erősen szeretnének valamit, és öntörvényűen haladnak sors-útjukon. Igazi kihívás volt megtalálni a karakterekben azokat az apróbb momentumokat, lélek-rezdüléseket, amelyek a felszín alatt bújnak meg, mégis örök érvényűek. Izgalmas feladat volt a művet átdolgozni, a mai kor emberének világára formálni, de úgy érzem, jól sikerült. Hihetetlen mennyire időszerű ma is ez a darab. Biztos vagyok benne, hogy a nézők szeretni fogják – osztotta meg gondolatait Csurka Dóra dramaturg.
Szereposztás:
RÁKÓCZI GYÖRGY FEJEDELEM – DÓCZY PÉTER
II. RÁKÓCZI GYÖRGY – ILLÉS DÁNIEL
NARRÁTOR – MOLNÁR ZOLTÁN
KASSAI ELEMÉR – PÁL PÉTER
PÉCSI DEBÓRA – ORBÁN BORBÁLA
PÉCSI SIMON – KÁKONYI TIBOR
KASSAI ISTVÁN – TOKAJI CSABA
A THYATÍRAI ANGYAL, SZŐKE PISTA, LACZKÓ ISTVÁN – JUHÁSZ KÁROLY
BÁTHORY ZSÓFIA – HEVESI TÓTH EVELIN
ZÜLFIKÁR IBN ABDUL-VAHAB – VARGA TAMÁS
BODÓ KLÁRA – TÓTH ZSUZSI
Alkotók:
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: PAPP JANÓ
RENDEZŐASSZISZTENS: FICSOR ESZTER
DRAMATURG: CSURKA DÓRA
Báró Kemény Zsigmond azonos című regényét színpadra írta és rendezte: ANDRÁSI ATTILA
Jegyek erre a linkre kattintva válthatók.