„Megtanultam, hogy az életben minden jó dologért meg kell küzdeni”       Beszélgetés Gömöri András Mátéval

A színpadra lépve pillanatok alatt képes magára vonzani a nézők figyelmét. Sugárzik belőle valami: mondandója van számunkra. Ehhez az ajándékhoz társult az a kitartás, szorgalom, küzdőszellem és érzelmekben gazdag lelkivilág, ami a mindössze 25 éves színészt máris az élvonalba repítette.

Már gyerekként játszottál a Mózes című darabban, középiskolásként pedig a Miskolci Musical- és Dalszínház tagja lettél. Hogyhogy mégis villamosipari szakközépiskolába jártál?

Édesapám többdiplomás mérnök és katona volt, a két bátyám közül az egyik elektrotechnikai műszerész, a másik is épületgépészeti dolgokkal foglalkozott. Egy ilyen családban evidens volt, hogy a harmadik fiú is ebbe az irányba induljon. De addigra már erősen jelen volt a színház az életemben. Az elektrotechnikai szakközépiskolában az énektanáromnak volt egy kis énekkara, és meghívott abba a csapatba engem is. Többek között a Hairből énekelgettünk dalokat, és ami a fő, nagyon jó csapat volt, nagyon szerettem köztük lenni. Amolyan második családként lehetett rájuk számítani. Szépen lassan megfogalmazódott bennem, hogy ez az, amit szenvedéllyel, szívvel-lélekkel tudnék csinálni egy életen át. 15 éves korom körül aztán csatlakoztam a Miskolci Musical- és Dalszínházhoz, ahol már komoly munka folyt. A Vuk című musicalben a gúnár volt az első szerepem. Nagyon szerettem ezt a csapatot is, és mire elérkezett az érettségi ideje, kétségem sem maradt felőle, hogy ez az én utam. Jelentkeztem is a Színművészetire, ahol a harmadik rostáig jutottam, így - habár a főiskolára nem kerültem be - automatikusan felvettek Pesti Magyar Színház akadémiájára.

Ha jól tudom, éppen a Broadway Fesztiválon vettetek részt a barátaiddal, amikor megfogalmazódott benned, hogy ide, a Pesti Broadway Stúdióba akarsz járni.

A második évet kezdtük éppen az osztálytársaimmal, és átjöttünk megnézni, milyen ez a fesztivál itt az Operettszínház előtt. Rögtön éreztem, és mondtam is nekik, hogy engem ide húz a szívem. Egy musicalkurzuson még abban az évben megismerkedtem Somogyi Szilárdékkal, és nagyjából egy év múlva már ide is szerződtem, az Elisabeth című musicalben eljátszhattam Rudolf szerepét.

Hogy érezted magad akkor? Nagy volt benned a drukk?

Az volt, de éreztem, mekkora lehetőség ez számomra. Óriási boldogság volt, hogy játszhattam egy ikonikus musicaltörténeti alkotásban, egy fantasztikus csapat tagjaként. Leírhatatlan érzés volt. Rengeteget tanultam abban az időszakban. Habár stresszes is volt, imádtam minden percét.

Nem blokkoltál le a stressz miatt?

Nem. Én versenyhelyzetben teljesítek jól. James Hunt mondta egyszer, amikor az egész Forma1-es évad a Niki Laudával vívott párbajáról szólt, hogy nem tudna ilyen gyors lenni, ha nem lenne a leggyorsabb mögötte. Egymást doppingolták. Én is ilyen versenyző típus vagyok. Ha itt a színházban nincs épp meg a hajtás, a bennem élő versenyszellemet akkor is ki kell élnem valahol máshol. Itt volt például a Ninja Warrior, vagy a hegymászás, most pedig készülök az Iron Man versenyre. 16 éves koromtól kezdve a saját lábamon élek, ezért nagyon magas a küzdésszintem. Ha időről időre nem találom szembe magam valamilyen kihívással, hiányérzetem támad.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy úgy érzed, csak akkor játszhatsz el hitelesen hősöket a színpadon, ha időről-dőre te is legyőzöd önmagad.

Kicsit önellentmondásos helyzet, hogy estéről estére hősöket játszunk, extrém élethelyzetekbe képzeljük magunkat, miközben mindezt nem éljük meg. Persze nem azt mondom, hogy aki gyilkost játszik, annak gyilkolnia kell, de színészként nem árt, ha megismered, megtapasztalod a saját szélsőségeidet, érzelmi hullámzásaidat. Ha nem is muszáj, de nagyon sokat segít. Gazdagabbá válsz az élményektől, a találkozásoktól, a megélt tapasztalatoktól. Élni kell. Nem jó, ha bezárjuk magunkat ide, és közben nem látunk semmit a világból.

Hogyan fogsz neki egy új karakter megformálásának?

Amikor elkezdünk próbálni, nem döntöm el előre, hogy az általam alakított szereplő milyen lesz. Inkább az ösztöneimben bízom, és abban, hogy jó partnereket kapok magam mellé a próbákon. Szilveszterrel például nagyon sokat dolgoztunk együtt ez alatt a jó néhány év alatt, amit a színháznál töltöttem. Ott volt például a Virágot Algernonnak, vagy a Marie Antoinette, de még hosszasan sorolhatnám. Nagyon sokat tanultam tőle a próbákon. Ha egy ponton valamire rá tudunk érezni együtt, van például egy összenézésünk, akkor abba belekapaszkodom, és egyre jobban ráengedem magam. Minél többször csináljuk, annál inkább kiforrja magát a többi részlet is. Van egy egészséges önismeretem, amiben szintén bíznom kell. Mindent összevetve azt hiszem, sokkal inkább az ösztöneimre hagyatkozom, mint a technikára.

Milyen zenei műfajok állnak hozzád a legközelebb?

Mindenféle zenei stíluson belül megtalálom azt, amit szeretni lehet. A minőség a lényeg, a műfaj másodlagos. A szving és a jazz különösen közel állnak hozzám. A Hot Jazz Band lemezeit például rongyosra hallgattam. Megvannak bennük azok az apró kis színek, ízek és gesztusok, amiktől igazán jó lesz egy-egy alkotás. De nagyon szeretem a sanzonokat is, egy szál zongora kíséretében előadva. Ezek sokkal inkább előadói, mintsem énekesi szempontból jelentenek kihívást. Volt már egy Pestre mentem című estem, amikor egy pincében énekeltem sanzonokat. Nagyon élveztem én is, és a közönségtől is pozitív visszajelzések érkeztek. Ilyen jellegű estet egyszer még újra szeretnék összehozni.

A szving és a sanzonok is elrepítenek minket a mából egy teljesen más korba, másik világba. Ha választhatnál, mikor élnél legszívesebben?

Az 1920-as, 1930-as években. Fantasztikusak azok a ruhák, az akkori szokások, az egyértelmű, határozott női és férfi szerepek. Akkoriban sok szempontból lényegesen egyszerűbb volt a világ. Mindenkinek megvolt a saját szerepe, amiben helytállt. Férfiként létezett a férfi, nőként a nő. Úgy öltözködtek, úgy viselkedtek. Azok a ruhák, zenék, autók, egyszerűen lenyűgözőek. Ha tehetem, úgy választok ma is ruhákat, kellékeket, kiegészítőket, hogy ezt a kort visszaidézzék nekem. Ahogy az akkori férfiak tudták viselni a kalapot, forgatni a sétapálcát! Ha egy ilyen darabot játszunk, azt imádom, fürdök benne.

Ahogy a természet nyújtotta békében is. Ha jól tudom, többek között az erdei túrák és a hegymászás is a kedvelt időtöltéseid közé tartoznak.

Édesapámtól örököltem ezt a fajta természetrajongást. Ő is folyton a hegyeket, erdőket járta, és gyakran mondogatta, hogy mi hegyi emberek vagyunk. Édesanyám pedig biológiatanár volt. Csodálatos volt vele az erdőben sétálni, mert bármire rámutattam, ismerte. Mindent tudott az állatokról és a növényekről. Nekem szükségem van a természet közelségére, a vízre, a fákra, a hegyekre. Mindent szeretnék megismerni, látni, tapasztalni, kirándulni a kutyával és a nevelt srácokkal közösen. Ez egészen másfajta közös program, másfajta találkozás egymással.

Az állatok is fontos részei az életednek?

Imádom őket. Rengeteg kisállatom volt, hozzájuk menekültem, amikor nehéz életszakaszon mentem keresztül. Kutyák, macskák, hörcsögök, tengerimalacok, papagájok, halak, minden, amit el tudsz képzelni. Azt az őszinte és tiszta szeretetet, nyugalmat, azt a rezgést, amit ők adnak, nem helyettesítheti semmi. Egy családhoz szerintem hozzátartoznak az állatok.

Ha jól tudom, nagyon fiatalon elveszítetted a szüleidet.

Ettől lettem ilyen harcos típus. Nem volt más lehetőségem. Olyan ez, mint amikor egy kamaszgyerek hirtelen megnő, és striák jelennek meg rajta. Ezek a lelki striák rajtam egész életemben megmaradnak, mert nagyon hirtelen kellett felnőtté válnom. 10 és 16 éves voltam, amikor elvesztetem anyukámat, majd apukámat. Ez hamar "embert faragott belőlem".

Gondolom, megtanultál kiállni magadért, és megdolgozni mindazért, amit el szeretnél érni.

Nekem nem vettek lakást a szüleim, nem fizették az albérletemet, a tandíjamat, 37 ezer forint havi támogatást kaptam az államtól. Volt, hogy tömlős sajton éltünk. Megtanultam, hogy az életben mindenért meg kell dolgozni, semmi jót nem adnak ingyen.

Mit gondolsz, a szorgalom, vagy a tehetség a siker kulcsa? Vagy csakis a kettő együtt?

Együtt kell járniuk, kéz a kézben. A tehetség munka nélkül elveszik. Kitartó, szorgos munkával komoly dolgokat el lehet érni, de sosem lesz valaki elsővonalas művész, nem lesz meg az íze annak, amit csinál. Hiányozni fog belőle valami kis plusz, egy kis pikáns szaft. Tisztességesen elvégzett munka lesz a végeredmény, de az nem egészen ugyanaz. Ahogy mondani szokás, az menjen a színpadra, aki jelenteni, közölni akar valamit. Ha van mondandód és látszani akarsz, akkor kisugárzol a tömegből. Hála Istennek sokan mondják nekem, hogy ha csak létezem is, érdemes rám figyelni, mert van valami kisugárzásom. Márpedig ha színész vagy, akármekkora szerepet játszol is, kutya kötelességed gondolatok, érzelmek ébresztése, közvetítése, átadása.

Néha azért tudsz lazítani, el tudod engedni magad?

Nehezen, akkor viszont teljesen. Nyaraláskor például szükségem van két-három napra, hogy teljesen lehiggadjak, ellazuljak. Kell a tenger, a sör, a finom ételek. Imádok így élni. Utána viszont újra formába kell hoznom magam. De néhány nap után azért megunom a heverészést, és szükségem van egy kis változatosságra, mozgásra, arra, hogy valami mást csináljak. Idén például Horvátországba mentünk, és a negyedik napon már útnak indultunk. Átmentünk Olaszországba, az első pizzázóban ettünk egy pizzát, és ittunk egy kávét.

A mindennapi életed is nagyon változatos, hiszen a színházi elfoglaltságaid mellett visszaültél az iskolapadba is: drámainstruktor szakra jársz.

Bár a zenés színház felé húz a szívem, azért egy ideje nagyon hiányzott a próza az életemből. Abban is szeretnék kiteljesedni. Fantasztikus mesterekkel dolgozom együtt a Színművészetin. Kiss Csaba fantasztikus osztályfőnök, nagyon szeretem. Rengeteget mesél, és sok mindent tanít nekünk, ráadásul nagyon jó rendező. Vagy ott van Karsai tanár úr is, aki a klasszikus, ókori drámák, a latin és az ógörög szövegek területén egyszerűen utolérhetetlen. És nagyszerű maga az osztály is, remek közösség, úgyhogy nagyon élvezem az egészet.

Vannak esetleg kedvenc szerzőid és darabjaid is?

Nagyon szeretem Tennessee Williams és Ibsen műveit. Nemrég láttam a Katonában a Nórát, de nagyon szeretem a Vadkacsát is, vagy Williamstől a Macska a forró bádogtetőn című darabot. Az egyetemen most az ókori klasszikusokkal foglalkozunk, és éppen Oidipusz király nyitójelentével küszködöm: a király kinyilatkoztatása a nép felé nagyon nehéz jelenet, és hexameterben játszani külön kihívás. Elképesztően nehéz műfaj.

A zenés színházon belül csak a musicalekben látod a jövődet?

Ha az élet elém dob egy értem kiáltó operett szerepet, szívesen eljátszom azt is. Gyönyörű, aranyló kis ékszerdoboz. Kinyitod, és ott pörög benne a balerina. Teljesen más műfaj, másképp kell nekilátni az egésznek. Ritkán talál meg, de olyankor nagyon szeretem. A musical pedig valószínűleg mindig része marad az életemnek. Remélem, hogy ez idővel kiegészül a prózával, vagy akár filmekkel is. Most legutóbb például a Budapest Noir forgatásán tapasztalhattam meg, mennyire más miliő egy film, mint a színház.

Közeledik egy újabb esztendő. Milyen terveid vannak 2018-ra?

Készülök az Iron Man teljesítésére, újabb hegycsúcsok megmászásra, és várom az újabb kihívásokat, szerepeket és zenés esteket a színház területén is.