Rátaláltak Jacobi Victor elveszettnek hitt operettjére

2026.02.23

Erős Kinga rátalált Jacobi Viktor Tüskerózsa című, elveszettnek hitt operettjére. A zenés színházi mű a 200 éve született Jókai Mór Az istenhegyi székely leány című elbeszélése alapján készült, és ősbemutatója után óriási sikert aratott a magyar zenés színpadokon. - jelentette be Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Erős Kinga József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke és Simon István Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, az Operettszínház balettigazgató-helyettese az Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában tartott sajtótájékoztatón.

Tassonyi Balázs, Simon István, Erős Kinga és Kiss-B.Atilla. Fotó: Janus Erika/Budapesti Operettszínház

Az eseményre abból az alkalomból került sor, hogy a Jókai200 Emlékév keretében a Budapesti Operettszínház és a Magyar Írószövetség korábban programsorozatot indított Jókai Szalon címmel a Kálmán Imre Teátrumban, az együttműködés során a megvalósult estek mellett kutatómunka is zajlott, amelynek eredményeit a sajtótájékoztatón, közösen ismertették.  

Kiss-B. Atilla elmondta, hogy az Operettszínház egyre szélesebbre tárja a kapuit, újabb és újabb lehetőségeket keresve a különböző művészeti, alkotói területek és műfajok közötti kapcsolódásra, valamint az átjárhatóságra. A Jókai200 Emlékév keretében bemutatták az író műve alapján készült, ifj. Johann Strauss komponálta A cigánybáró című nagyoperettet, és telt házakat vonzott a bicentenáriumban útjára indult Jókai Szalon című programsorozatuk is, amelyet a Magyar Írószövetséggel közösen hoztak létre. A főigazgató megemlítette, hogy Huszka Jenő Szabadság, szerelem, valamint Tündérszerelem című operettjei is Jókai művéből inspirálódtak, Csányi Mátyás Szerelem rózsája című revüoperettje pedig a feltételezések szerint szintén a nagy magyar író művét vette alapul. Kiss-B. Atilla bejelentette, hogy rátaláltak Jacobi Viktor Tüskerózsa című, elveszettnek hitt operettjére, amely Jókai Mór Az istenhegyi székely leány című elbeszélésére épül, szövegírója pedig Martos Ferenc volt.

Erős Kinga. Fotó: Janus Erika/Budapesti Operettszínház

Erős Kinga hangsúlyozta, hogy a Magyar Írószövetség elkötelezett Jókai életművének minél szélesebb körű megismertetése iránt, majd hozzátette, hogy a magyar próza napját az Írószövetség kezdeményezése alapján február 18-án, a 200 éve született alkotó születésnapján ünneplik. A József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus kifejtette, hogy Balázs Géza nyelvész egyik publikációjában felfigyelt a szerző utalására, miszerint Jacobi Victor Jókai műve alapján írhatott operettet. Erős Kinga kutatása alapján kiderült, hogy a Tüskerózsa című operett Jókai Mór Az istenhegyi székely leány című elbeszélése alapján íródott, és 1907. március 23-án nagy sikerrel bemutatták a Király Színházban. Húsz évvel később azonban a színház kottatára leégett és úgy tartották, hogy a partitúra elveszett. Miután az operettet a bemutatása után több vidéki színházban is műsorra tűzték, Erős Kinga feltételezte, hogy mégis fennmaradt néhány példány a mű kottaanyagából. A Magyar Írószövetség elnöke az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálta a Tüskerózsa zenéjét és szövegét. Bori Tamás, az Operettszínház rendezője és Szekeres László korrepetítor közreműködésével megállapították, hogy a kezükben tartják a teljes szöveget és a partitúrát, vagyis az összes zenekari hangszer és a szereplők énekszólamának kottáját, ami felülmúlta a várakozásukat. A színháztörténeti jelentőségű felfedezés további szakmai értékelése, valamint az ebből fakadó interpretációs lehetőségek vizsgálata folyamatban van. A Tüskerózsa komponistájának sikerét jelzi, hogy a bemutatót megtekintő Lehár Ferenc másnap méltató levelet és hatalmas babérkoszorút küldött Jacobinak, de a korabeli kritikák kiemelik Martos Ferenc szövegíró rendkívüli munkáját is: kettejük szerencsés alkotói találkozása a nagyközönség számára befogadhatóvá, szerethetővé és sikeressé tette a Tüskerózsa című operettet, amelynek főszereplője a korszak ünnepelt primadonnája, Fedák Sári volt.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója. Fotó: Janus Erika/Budapesti Operettszínház

Simon István megosztotta a sajtótájékoztató résztvevőivel, hogy Ujvári Hedvig egyetemi docens ajánlotta a figyelmébe Szabados Károly Vióra című balettjét, amelynek 1891. március 14-i bemutatója mérföldkőnek számított a magyar nemzeti balettművészet kialakulásában. Az Operettszínház balettigazgató-helyettese rávilágított arra, hogy a mű felidézése különösen fontos, mert felhívja a figyelmet a magyar alkotókra és alkotásokra. Az operett mellett a magyar táncművészet is gazdag kulturális hagyománnyal, különleges előadói attitűddel, sajátos tekintettel, testtartással és gesztusrendszerrel bír, ami megkülönbözteti a magyart a francia, az orosz, vagy a német balettművészettől. Simon István kiemelte, hogy Bozsik Yvette és ifj. Harangozó Gyula – számos népszerű operettszínházi produkció rendezői és koreográfusai – a nemzetközi táncszínházi élet elismert alkotóiként képviselik a magyar stílust szerte a nagyvilágban, és ez inspiráló számára is. Miután a Vióra koreográfiája nem maradt fenn, Simon István a magyar néptánc, a kalotaszegi legényes, a klasszikus balett és posztmodern táncművészet elemeit ötvözve megkoreografálta a mű egyik pas de deux-jét, amelyet Horányi Eszter és Somai Valér balettművészek adtak elő. A Tüskerózsa című operettből elhangzott duettet Kiss Diána primadonnától és Balczó Péter operaénekestől hallhatták a sajtó munkatársai. Zongorán közreműködött Pfeiffer Gyula Liszt Ferenc-díjas karmester, főzeneigazgató, valamint Tassonyi Zsolt karmester, az esemény házigazdája Tassonyi Balázs végzős színművész hallgató volt. A sajtótájékoztatón Kiss-B. Atilla köszönetet mondott a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásáért, valamint Sárdi Mihály igazgatói főtanácsadónak és Bori Tamás rendezőnek a Tüskerózsa felfedezésében játszott kiemelkedő és elévülhetetlen szakmai tevékenységéért.

A Jókai200 emlékév keretében a Magyar Írószövetség és a Budapesti Operettszínház Jókai Szalon címmel közös programsorozatot indított a Kálmán Imre Teátrumban néhány hónappal ezelőtt. Az alkotók szellemi kalandozásra hívták a közönséget, ahol az irodalom, a színház és a zene találkozott. A sorozat estjein nemcsak izgalmas beszélgetések várták a közönséget, hanem az Operettszínház művészeinek és zenészeinek előadásában a kor népszerű dalait és operett slágereit is meghallgatták. Az estek szakértő vendégei a magyar irodalmi élet jeles képviselői, Hansági Ágnes és Margócsy István irodalomtörténészek voltak. A Jókai Szalon programsorozat célja volt, hogy közelebb hozza a nézőkhöz Jókai Mór életét, sokoldalú személyiségét, korának izgalmas világát, és nem utolsó sorban életművét, melyben hazáról, szerelemről, szabadságról és hitről mesélt. Az esteken közreműködött Lukács Anita, Rácz-Almási Vivien (e.h. SZFE), Siménfalvy Ágota, Dénes Viktor, Dézsy Szabó Gábor, Papp Balázs, Frankó Tünde és Homonnay Zsolt. A programsorozat zenei munkatársai Bónai Ili és Túri-Nagy János, zenei vezetője Szekeres László, rendezője Bori Tamás voltak. Az utolsó előadás február 26-án csütörtökön, 19 órától látható a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában.