„Sokszor keresem azt a csendet, amikor egyáltalán nincsenek gondolatok a fejemben”- Beszélgetés Zöld Csabával
A Madách Színházban nagy sikerrel játszott Anna Karenina című musical századik előadása után éreztem, hogy egyszer mindenképpen beszélgetnem kell Zöld Csabával. Nemcsak a rendkívül pontos, erős és bársonyos énekhang ragadott magával: ő volt az első színész, aki Anna idősödő férjét a szememben méltó "ellenfelévé" tette a fiatal és szenvedélyes Vronszkij grófnak. A színművésszel Szép Ernő Lila ákác című darabjának premierjéhez közeledve, nem sokkal a 40. születésnapja után a József Attila Színházban beszélgettünk zenéről, családról és a csend fontosságáról.
Marosvásárhelyen nőttél fel, ott jártál színművészeti egyetemre is.
Amit végül nem fejeztem be, mert musical szakra akartam jelentkezni, ami ott nem volt, és itt is csak négyévente indították akkoriban. Három évet végeztem el Marosvásárhelyen, utána felvettek az itteni musical szakra, ahol sokat kamatoztattam abból, amit abban a három évben megtanultam. Gyakorlatilag én hét évig jártam a színművészetire, mire diplomát szereztem, ami nagy előnyt jelentett.
Édesapád irodalomtanár és műkedvelő énekes volt, ráadásul ugyanabban a kórusban énekeltetek.
Igen, de jó néhány év eltéréssel. Édesapám tíz évig énekelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Filharmónia kórusában, közben operett műsorokat rendezett, úgyhogy tőle jött ez a vonal, ami engem is megfertőzött. Együtt nem énekeltük, de érettségi után egy évig én is ennek a kórusnak a tagja voltam.
Apukádtól örökölted a zene szeretetét?
Tőle és édesanyámtól is. A családunkra jellemző volt, hogy rengeteg zenét hallgattunk, és a zenei stílusok egész tárháza volt meg otthon bakelitlemezeken. Az akkori slágerek mellett jól elfértek a klasszikusok, az operák, zeneileg mondhatni mindenevők voltunk. Kamaszként aztán az angolszász rockzenén szocializálódtam, és ha zenét írok, az mai napig rockos átütésű. Ez megmaradt csapásvonalnak, de majdnem bármilyen műfajt szívesen hallgatok, ha minőségi a zene.
A sok színházi elfoglaltságod mellett jut időd zeneszerzésre, zenélésre is?
Jut. Írogatom a projekteket otthon, a kis stúdiómban. Ha jön az ihlet és van rá időm, hangszerelek már meglévő dalokat, vagy ha van egy új dallam, amibe beleszeretek, akkor hajnalban felkelek, és dolgozom rajta. De alapvetően színművész vagyok, és elég sok munkám van, ami hál' Istennek lefoglalja az időmet.
Egy korábbi interjúdban említetted, hogy a zene mindig jelen van a színpadon, akkor is, ha nem zenés darabról van szó. Kifejtenéd ezt a gondolatot?
Alapvetően arra gondolhattam, hogy a filmek és a színházak rengetegszer használják a zenét, mert az hangulatokat generál és aláhúz érzéseket. A zene jó értelemben véve nagyon manipulatív dolog. Ha egy jelenet alatt megy egy zene, az kivált bizonyos érzéseket a nézőből, amik néha ellene is mehetnek a szavaknak. Például ha egy szerelmi jelenet alá vészjósló zenét tesznek, azzal megváltozik a párbeszéd hihetősége és az érzelmi töltete. De a zene akkor is jelen van a szövegben és az előadásban, ha nem konkrét zeneszámról van szó, mert a színésznek bánnia kell a hangjával, a beszédtempóval, a csenddel, a hangmagassággal, és így tovább. Nem csoda, hogy a színház kezdetekben is nagyon összefonódott a zenével.
Most éppen Szép Ernő Lila ákácának premierjére készültök. Hogy érzed magad ebben a darabban?
Jól. Nagyszerű a szereposztás, és ebben az előadásban is nagyon meghatározó a zene. Telihay Péter, a rendező megtöltötte a darabot a '80-as évek underground zenéjének a világával, ezzel nagyon különleges, izgalmas miliőt adott neki. Az Európa Kiadó, a Csókolom zenekar, a Kontroll Csoport zenei világa átitatja ezt a nagyon szép, emberi történetet.
Hogy építesz fel egy rád osztott szerepet?
Legelőször konzultálni kell a rendezővel. Ritkán fordul elő, hogy a színész előre megkap egy szövegkönyvet. Legfeljebb, ha nagyon nagy szerepről, sok zenéről és szövegről van szó, aminek az elsajátítására nem lenne elég másfél hónap. De általában az olvasópróbán találkozunk először a szöveggel. Ilyenkor mindig van egy első benyomás, de attól el kell tudni szakadni, mert ha az ember görcsösen ragaszkodik hozzá, akkor nincs lehetőség a fejlődésre, a keresgélésre, a kreativitásra. Az első benyomás megszerzése után tehát a legfontosabb konzultálni a rendezővel, aki egy valóban közös, jó kreatív munka során nem szabja meg a színész minden egyes sejtjét, mozdulatát, pillanatát. Elmond néhány olyan gondolatot, ami tökéletesen tükrözi azt, amit ő szeretne közvetíteni, megszabja, hogy a színész hogyan illeszkedjen a szituációba, de megadja a szabadságot neki ahhoz, hogy a felállított kereteken belül ő maga találja meg azt a figurát. Ezt a periódusát szeretem leginkább a próbafolyamatnak: az alkotást, a közös munkát, amikor megszületnek dolgok. A rendelkező próbák még leginkább a gyári munkára emlékeztetnek: példánnyal a kezünkben lejárjuk, ki, mikor és honnan jön be, ismerkedünk a díszlettel. Az úgynevezett emlékpróbák a legizgalmasabbak, amikor már tudjuk a szöveget, letesszük a példányt, és elkezdjük boncolgatni a jelenteket.
Korábban azt mondtad, hogy a székely véred makaccsá tesz. Miben nyilvánul ez meg?
Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor nemcsak a jó értelemben vett makacsság jellemző rám, és sokat kellett dolgoznom azon, hogy ne ragaszkodjak mindenáron a saját igazamhoz. Az ember persze tanul, fejlődik, és így negyvenévesen már sokkal hajlamosabb vagyok rá, hogy meghallgassam mások véleményét is, mint hogy csupán a saját igazamat szajkózzam. A makacsságom idomult, finomult egy kicsit az évek során.
Február végén ünnepelted a negyvenedik születésnapod. Tartottál számvetést, összegzést a kerek évforduló kapcsán?
Nem igazán szoktam ilyesmivel foglalkozni. Kértem is a kollégákat, hogy ők se csapjanak nagy hűhót, de nagyon kedvesek voltak, és a próba elején azért elénekelték, hogy "Boldog születésnapot!" (nevet) Ennyi nekem pont elég is volt, mert nem szeretem ünnepeltetni magam. Ez is csak egy nap a sok közül, és az embernek minden nap képesnek kell lennie a megújulásra. Nem kell ezt évfordulókhoz kötni. Ne szilveszterkor vagy születésnapokon tűzzünk ki új célokat. Azt minden nap megtehetjük.
Te mostanában milyen új célokat tűztél ki magad elé?
Ha minden igaz, szép szerepek várnak rám, de ezek még alakulóban vannak, nem beszélhetek róluk egyelőre. Az viszont állandó célom, hogy mindig a tőlem telhető legjobban, a saját maximalista elvárásaimnak is megfelelően formáljam meg a szerepeimet.
A zeneszerzés akkor egyelőre mellékvágányra került?
Otthon csinálgatom és életben tartom azt is, és ha jön egy lehetőség, akkor valamilyen formában kamatoztatom majd, hogy van egy hatalmas, megírt anyagom.
Említetted, hogy szereted a pörgést. Néha azért tudsz lassítani is?
Erre muszáj tudatosan odafigyelni, mert ha túlhajtjuk magunkat, egy idő után a szervezet jelezni fog, hogy lassítani kell. Voltak ilyen pillanatok az életemben, és ezeket általában komolyan is vettem. Olyankor vissza kell egy kicsit venni a tempóból, picit többet kell pihenni. Ilyenkor meditálni, imádkozni szoktam, elcsendesedem kicsit. Sokszor keresem azt a csendet, amikor egyáltalán nincsenek gondolatok a fejemben. Nagyon nehéz elérni azt ebben a rohanó világban és az állandó információáradat közepén, hogy az ember mindent ki tudjon engedni az elméjéből.
Idő kell ahhoz az agyunknak, hogy kikapcsoljon. A természet segít ebben?
Nekem igen. Nagyon szeretek a természetben mászkálni. Csodálatos helyen lakom, nem messze van egy erdő is. Én mindig a hegyeket, dombokat szerettem igazán, talán a székelyföldi kötődésem az oka, hogy inkább ott érzem jól magam. Van egy veteményes is, amit én gondozok. Ez is alkalmat ad az elcsendesedésre. Futni is szoktam, az is kikapcsol, mint egy hosszú meditáció: kikapcsolom az elmémet, és csak a lélegzetemre figyelek.
Két előző házasságodból három gyermeked született. Tudsz velük elég időt tölteni?
Ebben nem kötök kompromisszumot, még ha nehéz is olykor megoldani. Ha egy háztartásban léteznénk, akkor is sok lenne a munkám. Az, hogy külön élünk, még jobban megnehezíti a dolgot, de szerencsére az előző feleségeim is abszolút partnerek abban, hogy minél többet tudjak a gyerekekkel lenni. A szabadidőm túlnyomó részét velük töltöm.
Meg szoktak nézni a színpadon is?
Igen, láttak már például a Madách Színházban, a Vukban. Az anyukájukkal és az ő anyukájával négyesben eljöttek megnézni. Ha van olyan próba, amiben csak egy pici jelentem van, akkor néha ide is behozom őket magammal. Nézik, ahogy próbálok, utána pedig felmennek a színpadra, és produkciókat adnak elő. Nagyon szeretik ezt a világot, érdekli őket a színház. Valószínű azért, mert tőlünk is ezt látják. A két kisebbnek a nagymamája prímabalerina volt, az Operába járt kurzusokat tartani, így a gyerekek rengeteget járnak az Operába, balettelőadásokra is, és azt is nagyon szeretik.
Mitől lesz értékes, jó egy előadás?
Erre nincs általános szabály, mindig attól függ, hogy a rendező mit szeretne vele megmutatni. Nehéz és felesleges lenne olyan általánosságokat megfogalmazni, hogy a színháznak az a dolga, hogy jobbá tegye a világot, vagy mondjuk, hogy elgondolkodtasson. De az én nagyon szubjektív véleményem szerint az a jó előadás, ami még hosszú ideig elkísér, bennem marad, fejlődöm tőle. Olyasmit ad, amitől több leszek. Ennél nemesebb célja szerintem nem lehet egy előadásnak.
Volt olyan szereped, amin keresztül Önmagadat is jobban megismerted?
Mindegyik darabban van egy-egy ilyen "aha" élmény, mert az ember elkezdi keresni azokat a pontokat a darabban és a szerepben, amikkel kompatibilis. Belegondol, hogy ő miként reagálna bizonyos dolgokra, helyzetekre.
A Lila ákácban mi adta ezt az "aha élményt"?
Ebben a darabban most kicsi feladatom van. Inkább azért izgalmas számomra, mert élőzene van benne, és mivel a rendező is tudja, hogy harminc éve gitározom én is része vagyok a zenekarnak egy színházi előadásban.
Van kedvenc darabod vagy szerződ
Nem tudnék és nem is szeretnék egyet megnevezni, mindegyikben más a jó, és mindegyiket másért szeretem. Ott van például A pápanő című előadás, ami nagyon izgalmas történet, és nagyon szeretem. Nemcsak a szerelmi történet, de az előadás zenei világa is csodálatos. Vagy ott van a Vesztegzár a Grand Hotelben, amiben nagyon jó karakterszerepem van. A Naplemente előtt című drámát is szeretem, és nagyon jók a vele kapcsolatos visszajelzések is. A Madách Színház Nyomorultakjában Jean Valjean szerepe, illetve itt, a József Attila Színházban A pápanő számomra kimagaslik a sorból, de a legfontosabb, és amire igazán koncentrálni kell, az mindig az a szerep, amiben az ember éppen benne van.
Fotó: Orshy, (Kulisszák), Zöld Csaba hivatalos Facebook oldala